Csaba nap idején…

Írta: Harangi Csaba

A naptárban szép lassan közeledett július 6. napja, ami számomra a névnapomat jelenti. Nem kell itt gondolni ajándékra meg köszöntésre, ugyan csak egyszerűen van a  Csaba nap és ha már van akkor bizony irány horgászni. Szerencsére a Kedvesem is ráért, így ketten indulunk el a Kadarcsi tóhoz hátha lesz kapás és jól fogjuk érezni magunkat.

 

Azért meglepetésekben nincs hiány, a Skoda csomagtartója nem nyílik semmilyen módon sem, bosszantó, de nehogy ez okozzon problémát nekünk, csak kivarázsoljuk azt a versenyládát onnan valahogy. Kicsit várni kell a portán, igaz nekem éves jegyem van, de Ildim már friss horgászigazolvánnyal rendelkező személy így a napijegy most készül neki és most már minden szabályos, ahogy a jogszabály előírja. Mire megérkezünk a vendégstégre, már a nap vígan süt mi pedig készülhetünk is halat fogni. Én kezdésnek csak úszóval vagyok hajlandó horgászni, egy rakós és egy matchbotom lesz, Ildim feeder technikára szavaz egy method és egy hosszú előkés felszerelése lesz. Lássuk akkor a halakat, csobbannak a felszerelések a vízben.

Hamar rám lesz ám verve én csak  kapásokat várom, állítgatom az úszókat, addig Ildi már a harmadik halat fogja, most azért nem versenyeznék vele nagyon megy ez a feeder peca, a legelső versenyén is igencsak helytállt ám. Valahogy míg tanítgatom a fortélyokra, titkokra, trükkökre jó érzéssel tölt el, úgy látom egyszer kell elmondanom és azt is látom csak karcsú finom botokat használja szívesen, ízig-vérig finomszerelékes horgász lesz belőle már látom és tudom megadtam az irányt és elindult ezen az úton, erről letérni már lehetetlen..

Most is fáraszt egy pontyot, felhúzza benyúl érte a szákkal, nem szabad segítenem és már parton is a potyesz, aztán ismétli sokszor még ma, ja bizony megy ez..

A matchbotom úszója eltűnik majd nem győzöm fárasztani a pikkelyes pontyom, úgy tűnik beérett az etetésem nekem is beindult a pecám.

Végre rakón is van halam ott is megjöttek a kapások nagyon is halas napunk van ma.

Persze a kapások hullámzóak, de mi alakulunk a halakhoz nem ők hozzánk így mindig lesz itt kapás, teszünk róla.

Egy idő múlva már csak Ildi fog halat a tó közepéből és sötét fellegek tűnnek fel a távolban, tudomásul kell vennem rakós távon a halak eltűntek szóval én is dobok egy feedert és elpakolom az öreg rakósbotom, mára ennyi volt neki.

Jönnek a halak szépen feederen, majd megérkezik az eső a rossz idő előhírnökeként és ideje gyorsan pakolni, mert a távolban már Hortobágyot veri az égi áldás.

Szép napra sikerült nagyon is és azzal élhettem meg névnapom, akivel az összes többi maradék évemet fogom leélni…

 

Harangi Csaba