Köszönet Erdély…

Írta: Harangi Csaba Nyomtatás E-mail

Most itthon ülök a megszokott fotelemben és írok, de ma valami mégis hiányzik, egy bizonyos érzés. Igen Erdélyben voltam egy hétig és ott minden más, talán az egész élet módja és annak felfogása is.

 

Már amikor betéved erre a területre az utazó, ha szerencsés sok minden előbb megváltoztatja őt magát, mint azt gondolná bár biztos vannak kivételek, de én a csendnek vagyok a híve, a nagy bölcs csendnek. Már amikor végre, nem kevés térkép böngészgetés és GPS programozgatás után megérkeztünk, máris szükség volt az itteni emberek kedvességére, jóindulatára, hisz nem találtuk mi azt az utcát, ahol pihenni fogunk egy hétig, de ugyan hogy is tudtuk volna… Móricz Piroska vendéglátónk kiállt inkább az utcára, hátha meglát bennünket míg el nem jutottunk az M.CS. monogrammal ellátott székely kapuhoz. Kedves család fogadott minket, férj, feleség, immár felnőtt fiuk, annak barátnője és a nagymama, mindenki mosolyogva köszöntötte egymást.

Már amikor leteszi az ember a bőröndjét, meghallja az állandóan zúgó patak hangját, mely csendre inti az utazót. Itt a patak beszél az ember helyett, annak a vizét is isszuk, majd mikor eljön az este, itteni szokás szerint következhet a bőségesnél, bőségesebb vacsora, teljes pálinka kínálattal ellátva. Elsőre szokatlan, de idővel meg lehet szokni erre felé este esznek a legtöbbet az emberek, valahogy úgy vannak vele eltelt a nap, akkor most lehet…

Bátran lehet kérdezni a környékről a házigazdákat, aztán majd meg lehet majd tapasztalni, hogy amiről beszélünk legyen az hegy, vagy vár, az bizony sosem egyszerű dolog Erdélyben. Igazuk van a székely embereknek, aminek ott kell lennie az ott is van, de azért nem kényelmes turista módjára kell megoldani, mert nem fog sikerülni, az a mászás, akár a túrázás. Kellő tiszteletet megadva Erdélynek, kellő felkészültséggel is kell jönni, olyan cipő, olyan akarat is legyen.

Az időjárás szépen el lett nekem mondva erdélyiesen: ami jön az 30 perc múlva megy is, ha ősz lesz, ami jön 10 napig marad. Konkrét volt és tényleg ha esett fél óra múlva el is múlt, nem is zavartattam magam, igen színes időjárást kaptunk és jó is volt az úgy, hogy reggel pulóverbe kezdődik a nap, aztán majd lekerül egyszer..

Vannak nemzeti mély igazi magyar érzések is, még bizony az is előfordult, hogy a házigazda már felnőtt fia mondta el, hogyan menekült meg Torockó 1849 januárjában a biztos pusztulástól, amikor a román-mócz felkelők, több ezer magyart öltek meg. Meglepődve hallgattam ezt a fiatalembert, bár tudtam történelemből mi is volt az a „magyarirtás” 1849-ben itt, mégis egy torockói ember mondta el nekem.. Fájdalmas is, de egyben üdvözítő, hogy a történetben Torockó és lakossága megmenekül és mi most épp ezért  itt vagyunk és itt ülhetünk. Torockó város vetetője anno-akkor a város közös pénzét átadva a móczoknak, vette rá őket hogy megkíméljék Torockót a kiirtástól, hisz minden férfi a szabadságharc katonájaként harcolt valahol messze-messze... Ennek emléke a 400 éves ház, mely most is áll és én is láthattam.

Szóval itt az ember itthon érzi magát és beleszeret a csendbe, a tájba, a kevés beszédbe, a sok mosolyba, a tiszteletbe ez min-mind Erdély.

Lehet küzdeni a Tordai hasadék szikláival:

Embert próbáló túrát lehet tenni Székelykőre:

Szép várat lehet nézni Torockószentgyörgyön:

A tordai sóbánya is szép:

Szép város Kolozsvár… :

Az Aranyos patak nyargal át a tájon csobogva:

Torockón található vízimalom és pisztrángtenyészet egy helyen:

A régi blog ...