Feszített perceim…

Írta: Harangi Csaba Nyomtatás E-mail

Most épp reggel van, tea gőzölög a pohárban és csendesen iszom, nem sietek. Azt hiszem siettem már eleget az életben, ideje lassítanom, más a szék amiben ülök most más az élet is amit művelek. Talán a gyerekeim kik felnőttek szép lassan, hiányoznak a legjobban bár épp tegnap beszélgettem velük.

 

Mosolyogtam, így hogy Apa nincs otthon a fiaival hirtelen többet kezd beszélgetni velük és érdeklődik minden után. Igen most ez történik, Dominik udvariasan hallgatja eszmefuttatásaimat és hagyja, hogy megnyíljak neki és beszélhessek bármiről is. Bence inkább pihen, fáradt majd lassan beszáll ő is a beszélgetésbe egy rövid időre.

Ezelőtt ha hazaértem a munkából eldőltem az ágyon a fáradtságtól, vagy a gép előtt ültem és épp cikket írtam, de sosem a gyerekekkel voltam, most meg ennek ellentéte zajlik. Inkább nem írok cikket, inkább nem pihenek csak beszéljünk pár szót, olyan felnőttesen és bizony ez jól megy már és büszkeség tölt el a fiaim válaszaitól, komoly férfiemberek.

Még Dominikot megkérdezem, hogy kér egy vacsorát, olyan „apásat”, majd gyorsan gőzölögve teszem elé és elköszönök, majd lassan megyek le a lépcsőn. Jó volt látni őket és beszélni velük, nem láttam szemrehányást szemükben, talán inkább aggódást, de ez bizony csak a szeretet jele lehet nem más.

Vezetem a kocsit a sötétben és megyek szeretetteljes csendbe mert nyugalomra vágyom, nem kellenek hangok csak érzések és ennyi…

A régi blog ...