Emlékek, tavasz, pihenés...

Szinte ez volt a legnehezebb dolog mostanában, hogy megvárjam míg megérkezik a tavasz, de azért csak megjött az. Szabadságok kivéve, nem egy hanem kettő, micsoda önzés, de horgásznom kell.

 

Előbb egy megszokottabb helyre megyek, de most nem jön hal ellenben jól érzem magam és biztatva mondogatom majd legközelebb sikerülni fog, nagy ez a folyó és hideg még, momentán halmozgást sem láttam. Szépen tudomásul kell vennem ezzel a folyóval meg kell barátkozni, ez így szokott lenni, nem úgy van hogy dől a hal és máris befogadott a folyó, nagyon-nagyon rég volt az amikor befogadott, lehettem 8-10 éves.

Mindig mentünk a Keletire, csak így hívtuk ezt a nagy széles, gyorsan folyó csatornát. Minden alkalommal fogtunk pontyokat vagy nagy keszegeket is és ez jó volt, ezek az emlékek derengenek fel bennem, talán a Bátyám is emlékszik még, sőt biztos! Most meg itt vagyok újra, a folyó ugyanaz és szeretném, ha befogadna egy régi ismerőst, azt a szőke kisfiút, aki ugyan beteg volt, de sosem bánta mert a parton senki nem csúfolta ki, csak Apa meg Jancsó volt ott, az más ott lehetett rosszul lenni, de milyen érdekes ott nem estem össze és nem habzott a szám, valahogy vigyázott rám a folyó.

Persze volt sötétebb eset is amikor Pisti és Tomi unokatesóimmal fürödtünk benne és egyszer csak hirtelen elkezdtem nyelni a vizet és lassan sötétült minden, de az én két unokatesóm megmentett, hála nektek, bár igaz manapság keveset beszélünk, de azért szeretem őket. Pisti igazi hatalmas nagy ember és vidám és nagyon érzékeny lelkű férfi, azt ami belül van nem mutatja, elvicceli és nevet, de valami finom bársonyos érzés mindig van ott, mégiscsak együtt nőttünk fel.

Tomi? Az igazi sikerember, mindig megold mindent, mindent megjavít és mindent tud, valahogy ő volt a három majdnem egykorú fiú közül (Anyáink egytestvérek) a legrendetlenebb, akivel minden megtörtént már ami csak megtörténhet, de még mindig talpon sikeresen és vagány mosollyal az arcán.

Én? Na igen egy követhetetlen életpálya, amikor is állandóan keresi Csaba a szeretetet a szerelmet és megy előre mint egy bika és mindig megüti a bokáját, de nem érzi a fájdalmat, legfeljebb amikor a mentőben szíjazza le az ápoló és vizsgálja, talán akkor egy kicsit. Csabát tartja 4 oszlop szilárdan: kedvese Vica, Dominik és Bence a fiai és nem utolsó sorban Szuszi a kiskutya. Ez egy szép szeretetteljes egyensúly és jó érzés, már mindent megtaláltam és semmi sem hiányzik…Valahogy úgy van ez, mint a Bibliában, amikor Jézushoz visznek egy beteget hordágyon és négy ember kell, hogy fogja azt. Mindenki fogja a másik hordágyát és így lehet előre haladni az életben és hinni egymásban.

A pecáról el is feledkeztem a nagy emlékezésben szóval volt két nap a Keletin és bizony nem sikerült semmi, bár kapás az volt, de más semmi. Nem baj legalább emlékeztem egy jót, addig próbálom amíg nem sikerül, ha már idén ide van engedély és bizony szeretem a kihívásokat.