Hobbybolt Páros Kupa, a második menet

A Hobbybolt Páros Kupa második fordulója a pródi csatornán zajlott, ami nagyjából egy olyan 18 méter széles víz, sok kárásszal és elő-elő bukkanó pontyokkal tarkított állománnyal rendelkezik. Természetesen voltak edzeni a versenyzők, de bizony ez nem mindenkinek hozta az elképzelését a versenyre, lássuk a történéseket testközelből.

 

Az edzésekből mindenki a töménytelen kárászra és a nádba bevágtató pontyokra emlékszik és ebből kellett összegyúrni egy tervet a versenyre. Most már visszagondolva a versenyre könnyű okosnak lennie az embernek, bár kötve hiszem, hogy sokat változna a végkifejlet, ha újra kezdenénk a horgászatot.

Jól taktikáztak azon párosok, akik úszóval elérték a nádszélt, akár matchbottal testnélküli waglerrel, vagy rakósbottal kilendített cseppúszóval pont a nád tövére ejtve. Innen lehetett kárászokat fogni és be-beköszönt egy-egy ponty is, ami vagy tépett és lépett, vagy ki lehetett fordítani a nádtőről szabad vízre. Láthatóan sok volt a szakítás, ahogy „Göbi” az egyik versenyző mondta, „egyfolytában pirszingeltem a halat…”, azért volt amit megfogott rakója...

A páros másik tagjának feederezni kellett, de kifizetődőbb volt a method kosár nádtőre dobva, magam példáját nézve a versenyen a hosszú előke nem volt jó ötlet, persze így utólag könnyű mondani. Edzésen még jó volt, de ez nem az a nap és itt nincs papírforma!

Még a spiccbot is jó ötlet volt az úszósoknak, igenis ki lehetett fogni a pontyot is jó technikával. Lássuk akkor az igen szoros végeredményt, hiszen az első és a második között, mindössze 280 grammnyi különbség volt!!

1. helyezett Jónás József - Török József      14.610 gramm

2. helyezett Dudás Imre - Hajdú Ferenc       14.330 gramm

3. helyezett Sárkány István - Molnár László 13.600 gramm

Gratulálok a győzteseknek, nem volt könnyű verseny, szép munka volt fiúk!

A verseny után egy jó slambuc várta az éhes horgászokat, amit köszönünk mert bizony nagyon finom volt!

 

Harangi Csaba

A régi blog ...