Apák napján…

Szokatlan ez a kifejezés számomra, csak az interneten olvastam állítólag június 18.-án ezen jeles napon, az Apákat ünneplik. Furcsa kifejezés, mivel Anyák napja mindig van, ez az ünnep meg itt hirtelen csak idetolakodott miszerint ilyen is van. Persze igaz, én is Apa vagyok de sosem tudom meg milyen… Nem hallok értékeléseket, nem tudok róla milyen Apa volnék, jó, rossz, rosszabb, legrosszabb? Fogalmam sincs..

A fiaim már lassacskán teljesen felnőnek, azt hiszem mindkettő magasabb mint én és ez az élet rendje, az idő múlása. Persze van arányosság is, hiszen ha megnőnek a fiúk, akkor Apa csak öregszik. Nem tudom milyen apjuk lehettem, most is egy horgászversenyen vagyok és éppen azt érzem hogy nem sikerül ezen a napon semmi, pedig jó lenne tudnom hogy az a június 18. napja csak egy nap a sok közül, nem lobognak zászlók és engem sem fog köszönteni senki Apák napján. Izgalmas is volt amikor először Apa lettem, hiszen vártam a mentőt lent a ház előtt és hajnal volt igazi meleg-langyos őszi idő. Nem akart érkezni az a mentő pedig az a kisfiú nagyon meg akart születni, nagyon is..

Akart világra jönni és megcsillantani gesztenye színű haját és nézni a gyönyörű sötét szemével és igenis mégis jött a mentő és megszületett Bence, igazi derék nagy babaként. Most éppen a szobájában ül a számítógép előtt hatalmas szálfa magas izmos srác, fején fejhallgató és az általam készített vacsorát maga elé húzza és hangosan mondja, kösz…

Másodjára Apának lenni valahogy már más dolog, akkor már tudja az ember milyen érzés és szinte szeretné, hogy megszülessen a már meglévő gyerek testvére is. Igazi aranyló fürtökkel született Dominik aranyszőkén és hangosan tudtára adta a világnak megjöttem, ő is igazi izmos nagy babaként született. Most épp az ágyán ül és gitározik eszméletlenül szépen és szebbnél szebb dallamokat csal elő a hangszerből majd láthatóan örömmel veti magát a tányérnyi bundás kenyérre, amit épp behoztam nagy sietve, hisz közben égette a porcelán tányér a kezem.

Ő is hálás tekintetet vet rám és pengeti tovább a gitárt..

Itt tartok az Apaságban most, ezt értékelni nem lehet, hisz „csak” annyit lehetne mondani felnőttek majdnem… Amíg felnőttek sok víz lefolyt a Tiszán, hisz míg apróságok voltak sokat meséltem és rajzoltam nekik a Mici Mackó volt a kedvenc mese, azt hiszem abban voltam a legjobb.

Brillírozni lehetett a 100 holdas pagony legszebb történeteiről és a két gyerek jókat nevetett az Apjukon… Jó is volt az ágyukba befeküdve mesélni és Apának lenni..

Apának kellett lenni akkor is amikor Bence lába majdnem eltört mert berántotta egy bicikli és izgulni kellett érte. Vagy éppen műtőasztalon vitték elaltatva mert mandulaműtétje volt és rémülten néztem mi történt az én fiammal.

Apa voltam akkor is mikor a kórházban sem nagyon tudták megmondani mi baja lehet az aranyszőke kék szemű Dominiknak. Az ügyeletes orvos értetlenül nézte lehetetlen tüneteket, gyulladt bevérzett erek mindenütt főleg kis lábán és senki semmit sem értett. 

A  Schönlein-Henoch purpura betegség tünetei rémisztőek, azt hiszi ilyenkor egy Apa hogy elveszti gyermekét szinte suhognak a fekete szárnyak, de Apának kell lenni akkor is és megtenni mindent azért a gyerekért.

Valahogy ilyen volt Apának lenni régen és most az eredményt ezt a két nagy fiút lehet nézni és egy kicsit egyengetni az útjukat. Talán azért hallgatnak rám még ha az 5. X-en túl is vagyok, de Apjuk vagyok és leszek is mindig…

• Előző
• Következő