Kadarcsi pontyeldorádó

Írta: Harangi Csaba Nyomtatás E-mail

Már két hete nem horgásztam, hiszen legutóbb épp 55 éves lettem és vendégeim voltak így én semmi pénzért nem mentem volna el itthonról… Szívemnek kedves emberek voltak az asztal körül és nagyon-nagyon szép szülinapom volt és  köszönöm, hogy azzá tették, akik rám mosolyogtak, míg elfújtam a gyertyát. Akkor ez most olyan „szülinapipecapótló” horgászat szombaton, Szuszival…

 

Bepakolás a stégre, versenyláda, etetőanyag meg minden más, jó sokszor fordulunk persze a kiskutya sarkamban, nehogy megszökjön a gazdi…

Nem nagyon akarom túlvariálni balra középre etetés, meg pár marék kukorica ide a stég mellé a bokorhoz, ennyi most már lehet horgászni. Várni kell a hideg szeles hajnalban, de nem bánom jól esik a csend és örömmel nézem a méltóságteljes Kadarcsi tavat.

A kutya elfoglalja magát felfedezi a nádast a stég melletti sekélyes-lápos-zsombékos, épp elbírja a kiskutyát így az vígan balettozik a nádszálak között.

A közelebbi bokorhoz dobott bot elindul a víz felé, alig tudom elkapni, de már csak az akadót húzgálom és szakadt is a zsinór. Most a távolabbi bot kaszál be, de bevágás után megkönnyebbül, szakadt a fonott előke, mi lehet a víz alatt? Sajna még kétszer ismétlődik a szakadás, így megnézem mi van itt? Ja, horgászboltban voltam és vettem pár csomag előre gyártott fonott előkét, ezeket nem én kötöttem…

Kicsit dühös leszek, kiveszem mindkét felszerelést, saját kötésű előkék kerülnek fel, így már biztos nem lesz gond! Mondjuk csak így a történet margójára kedves Olvasó, nem az elvesztett halakat sajnálom ilyenkor, hanem hogy egy horgot akasztottam a hal szájába és ott maradt benne, na ez a baj!! Mindegy nem veszek többet se előre készített előkét, meg tudom én kötni becsukott szemmel is fél lábon állva énekelve… Eddig is így volt, de kivétel erősíti a szabályt, csak a magad munkájában bízz..

Innentől szerencsére megváltozik minden, mert megérkeznek a pontyok és mindet megfogom mert nem szakad az előke. Pikkelyes potyesz teszi tiszteletét elsőre majd következnek a társai is zsinórban és talán jobb lenne egy bottal horgászni, nagyon úgy tűnik…

Egy óra elteltével már darabosabb pontyok is jönnek, hol pikkelyes gőzmozdony izzaszt meg, vagy egy tükörponty van elemében, de élvezem a fárasztásokat, nemkülönben Szuszi is, együtt izgulunk. Ér meglepetés is, hiszen egész nagy dévéreket is lehet fogni, akkora azt hittem ponty van a horgon.

A nap zárása is egy meglepetéshal, a narancs-csoki pelletet egy süllő veszi fel és ezzel zárom a mai napot, ami egy jó peca volt nagyon, igazi 55 évgyűrűvel rendelkező horgásznak való… Nekem ez a peca is felért egy ajándékkal, köszönöm Kadarcs!

 

Harangi Csaba

A régi blog ...