Az a bizonyos hiányzó Tiszai érzés…

Írta: Harangi Csaba Nyomtatás E-mail

Telnek ebben az évben szorgalmasan a napok, nem unatkozik az ember, mindig történik valami, hol a munkahelyen, hol otthon, hol egyszerre. Bármilyen akadály is van, átlépem megoldom, de néha olyan fáradt az ember, olyan jó lenne egy kikapcsolódás valahol messze, talán a Tiszán. Zoli barátom megoldja nekem, azt mondja menjünk Tiszadadára jó buli lesz, ráadásul az ő barátja oda is költözött, ha már ő az egyik étteremben a séf.

 

Jó korán kelünk ettől már korábban nem lehet 3-kor indulunk Zolival, legyen elég idő a pecára, de mire odaérünk az előző napi vihar és felhőszakadás nyomait találjuk, na meg a nyakunkba itt is maradt a folyamatosan adakozó eső.  Hát a számítógép nem ezt mondta!! Mindegy is keresgélünk helyet, de a part bizony felázott, csak egy gumipapucsba csattogok a sárban, szerencsére csizma a kocsiban, ideje lesz átöltözni.

Végre megvan a hely és mintegy varázs ütésre ha már a hely megvan, akkor az eső is eláll és kiderül az ég. Na végre ez már valami, most már kezdődhet a peca.

Szépen visszaforgóban horgászunk, ami meg is mutatkozik, hogy jó nekünk, mert már fogjuk a keszeget. Jól érzem magam, előveszem a hűtőszatyorból az általam gondosan megsütött keszeget, megkínálom Zolit és eszünk, jó érzés most itt lenni enni, és nézni a világ legszebb folyóját.

Mire reggel lesz, megjön Szilasi Sanyi is, még mielőtt beáll a Bárka Bár konyhájába sütni, előtte horgászik velünk egy jót, na meg máris hoz nekünk sört, erőset, csokit meg stb. mindent. Köszi Sanyi nekem mondjuk a telómba az van írva:  Séf Sanyi. Kicsit sem feltűnő hogy kedvesen megkérdezi csípősen szeretjük a gyrost, uramisten mi lesz itt délbe, éhezés az nem lesz, ha itt van Sanyi!

Sanyi megy munkába, mert hát a turistáknak enni kell a mennyei grillekből a Bárka Bárban. Kicsit változtatunk Zolival, előveszem a 6 méteres spiccbotomat és megmérem a mélységet és spiccbotozás kezdődik.

Egész jól megy, kezdek örülni neki, mondjuk eddig feederen mindig a csemege kukorica volt a legjobb csali, na spiccboton nem így van, itt gilisztacsokor a menő.

Jól érzem magam és fogdosom a halakat, közben Zoli elmegy és hozza az ebédet, amit hát megpróbálunk elfogyasztani, nem könnyű az élet barátaim, azt hiszem harmadik nekifutásra tudtam eltüntetni a hatalmas és finom gyrost. Köszönet Séf Úr, emelem kalapom.

A délutánra meg is mutatkozik a Tisza vízszintjének emelkedése, valóban majdnem eltűnik karó, mely a haltartót hivatott tartani. A csónakos pecások feladják, visszatérnek a partra inkább, van aki megpróbálja vadabbra hangolni a csónakmotort és 4 órán keresztül nyüstöli, kellő hanghatással a stégen üldögélve. Gondoltam átmegyek és viszek a laposüvegből saját pálinkát, hátha jobb belátásra bírom a motorhangoló pecást, de szerencsére kifogyik a benzin és csend borul a Tiszára.

Vannak ám itt nem kicsi keszegek is, elég nagy ám egyik másik, nem ehhez szoktam, még megijedek itten tőle.

Estére összepakolunk, de még Sancihoz beugrunk a munkahelyére megköszönni a finom kajákat, de ezt sem ússzuk meg falni kell a csirke szárnyat forrón, ami újfent biztosítja, nem halunk éhen hazáig.

Hát köszönök mindent Tisza, Zoli, Sanyi ez egy nagyon jó nap volt az már biztos és igencsak kipihentem magam és minden gondom a lelki lomtárba végezte.

 

Harangi Csaba

A régi blog ...