Tüskevári kánikula

Mivel ebben hónapban várható egy Pontyfogó Kupa a Tüskevár horgásztavon, így ideje lenne gyakorolnom, bár már semmi sem úgy szokott történni egy versenyen, ahogy az ember tervezi, de hinni kell valamiben én pedig azt hiszem, elmegyek horgászni.

 

Természetesen nem csak a verseny miatt megyek a Tüskevárra, hiszen Rimaszombati Imre is meghívott, így már dupla oka is van jövetelemnek. Van botzsákomban minden jó, feeder és rakó, mindent ki is fogok próbálni, ahogy elnézem a perzselő napot, lesz vagy 40 fok.

Előbb betolom a rakót és készítek egy alapetetést, majd félre is teszem, később visszanézek az etetésre, inkább kezdjünk feederrel. Elég nagy távolságot választok, de nem okoz gondot így várom a reagálását a tónak, mit szólnak a hagyományos etetőhöz és csalihoz, csak semmi színes kütyü és oldódó-lebegő akármi, minden csali és etető nagyapáink által használt…

Meglepően tetszik a halaknak, nem győzök fárasztani ráadásul annyira tetszik a pontyoknak a kínálatom, hogy kénytelen vagyok erőgumit is beépíteni, mivel igencsak húznak ám és egy kis csillapítás nem árt.

Persze azért nem lehet ám pontyra hangolni a felszerelést, mert bizony ez a remek dévér állomány jelzi, hogy szereti a kukoricát, de még hogy, rendre felkapkodják a pontyoknak készített csemegét, de azért a pontyok is odaérnek időben.

Van olyan, amikor olyan erős pontyot szákolok, hogy benne a merítőben rúgva hajlítja a Korum a horgot… Elképesztőek ezek a sportos halak!

Akkor talán nézzünk vissza a rakóra, botcsere! Betolom előbb némi puhább csalival, de hamar elviszik a dévérek, így aztán megint csalit kell cserélnem, lássunk valami érdekesebbet és keményebbet, de mégis csábító csalit.

Már a három szem kukorica végre soknak tűnt a keszegnek és ponty nyújtja a zsinórt, megvagytok!

Akkor lássuk a következőt, de újra csak előnybe kerülnek a dévérkeszegek, bár tényleg a kedvenc halam és tényleg imádom, ahogy kap de nekem ma szelektálnom kellene pontyra hiszem ez lesz a versenyen a lényeg, csak a ponty és az amur fog számtani. Szép lassan elmerül az antenna fele, aztán háromnegyede, majd eltűnik a fekete antenna és beemelek a rakóval… A hal megindul, én pedig automatikusan megnézem az időt az órámon, ilyenkor amikor fehéredésig nyúlik a csőgumi és kemény az ellenfeled akkor tudni kell, hol tartunk. Nem szeretem azt a mondatot rakós horgászok által mondva, hogy „semmi közöm nem volt a halhoz”… Dehogynem most is tartom a botot és érezni, ahogy koppol a stora bungon a gumi és remeg az egész bot, de igenis van közöm a halhoz, akarom hogy közöm legyen és meg tudom csinálni, bármekkora legyen is!

Jó nagy köröket ír le és 20 méterre kinyúlt a kitűnő csőgumi, biztatom magam nem lesz gond miért lenne, eltelt 15 perc már, tán ideje lenne beljebb húzni és bontani 4 tagra? Nem sok idő van gondolkozni a hal megcéloz engemet és igencsak gyorsan tolom hátra a botot! Most már bontva a rakós és dühösen dobom le az ernyőt a ládáról fél kézzel, inkább állva fárasztok. Kimegy a nádszélbe majd újra tó közepe a cél és kivágódik a sértetlen felszerelés, kiakadt… Sebaj, majd legközelebb öreg harcos, nem voltál semmi, még találkozunk de csak rakón, így lesz fair veled szembe…

Még élvezem a feederezés örömeit, hiszen rakón már levontam a tanulságot egyszerűen csak élvezem a technikás fárasztásokat, néha nagy meleget ellensúlyozom egy-egy Sensas vödörnyi vizet magamra borítva, így talán nem fordulok le a ládáról…

Délutánra a száknyelem feladja az egész napi kitartó munkáját és vihetem javíttatni, tehát olyan jó halak vannak a Tüskeváron, hogy jobb lett volna két száknyelet hozni? Mindegy is jó peca volt, köszönet Imi a meghívást, nagyon megmaradt bennem…

 

Harangi Csaba

A régi blog ...