Hétvégi bringázás
Ideje elkezdenem a szokásos bicikli edzéseimet is, szóval nyeregbe a hétvégen és irány a természet! Már egész elszoktam az erőltetett MTB tempótól, lehet télen elkényelmesedtem, de most kezdődhet újra a mindig kitartóan letekert 30 kilométer és a jóleső fájdalmas izomláz, no meg szél, a napsütés minden ami jár egy bringásnak…

Hamar átérek a városon, gyorsan tovaszáll a gépkocsik füstje és szép lassan már csak én vagyok az úton, végre már zöld minden. Hiányzott, néha lenyúlok a kulacsért és iszom kicsit nem sokat, be kell osztani, visszafelé is kell. Ismerősek a fák és bokrok is, de annál jobban tekerek és váltok is mert be kell ismernem imádom ezt a bringát. Csak azt teszi amit akarok és bármin átmegy és úgy vált a fogaskerék mint az óramű, nem tudnék másikat választani, összenövök vele egy-egy nagy fa mellett amikor elsuhanok.

Megérkezem, szépen lassan tekerek már csak, szép ez a rét és már sokadjára hallom a csendet, ami mégis hangos zajjal jár, hisz a természet neszei adják itt a zenét füleimnek. Keresek egy helyet pihenni, kicsit relaxálni becsukom ilyenkor a szemem és átgondolok mindent, ami volt és ami lesz, szépen sorba rakom fejben a kockákat majd letisztulnak a gondolatok, jelenben vagyok már.

Lehet indulni visszafelé, még a táv második fele hátra van hisz vissza kell mennem a városba. Jó erős tempót adok magamnak had feszüljenek az izmok képesek rá tudom, közben nézem a technikát, adatok jönnek sorban a kis műszeren a város központjáig kínozom magam, majd elégedetten lassítok és konstatálom, legalább két réteg ruha átázott az izzadtságtól már rajtam. Ezt akartam kiengedni a gőzt, elfáradni és tudni holnap új nap lesz.
Milyen jó hogy most van hova írnom, egy kicsit el is vesztettem a régi honlapot, de itt van egy új és ez az írás is meg fog jelenni. Nagyszerű érzés. Most töltögettem fel a „Természetfotók” menüt, no meg a „Videotár” is fel lett töltve nekem kedves néznivalóval és csak egyre több és több lesz…
http://horgaszfirkasz.hu/videotar
http://horgaszfirkasz.hu/galeria










