Egy januári napom...

Tél van, de mégis olyan érzésem támad mintha most szabadultam volna ki a szabadba hosszú idő eltelte után, csak mosolygok magamon megrészegít a téli napsütés. Lassan váltom a sebességeket az autón és kíváncsian figyelek, közelít a Keleti főcsatorna hídja, egy igazi íves betonkoszorú, na ilyenből Balmazújváros mellett van három is, mégiscsak itt nőttem fel.

Már a parton döcögök igen lassan itt már figyelni kell és vigyázni a kocsira is, eső volt előző nap minden vizes és sáros, de eljutok a zsilipig, ahol egy vízépcsőről lebukik a víz és fortyogó burványként folytatja útját a Keleti vize. Csak szimplán kiszállok, kabát nélkül amúgy január van és hagyom, hogy a szél akaratosan bebújjon a pulóver alá, ezt is élvezem jó most fázni és lassú léptekkel megyek parton megnézem a helyeket hol lehetne horgászni.

Inkább a biztonság dönti el a választást, hol tudok megállni kocsival, hogy lepakoljak magas töltésről és bírjam is azt, mert ha lemegy a kocsi közvetlen a partra na onnan nem jön fel, érdemes előre gondolkodni, megéri. Lassan pakolok, bele-bele hasít a fájdalom a lábamba úgy működik, mint egy vészcsengő a szervezetben, aztán a gyomromba is belevág a tompa állandó fájdalom és fáradtan megtörlöm a már izzadt redős homlokomat, talán ideje lenne horgászni…

Szék felállítva botok bedobva és hagyom, hogy süssön engem a nap mely átjárja a testemet és már nem is fáj igazán semmim és jól vagyok. Mit csinálhat Vica, talán kávét iszik és nézi tévét, már biztos felkelt még így becsukott szemmel is látom a csillogó szemét és mosolyát, azt hiszem felfogom hívni csak most még egy kicsit relaxálok a folyóparton mert feltölt.

Rángatózó hullámok futnak végig hirtelen a karcsú horgászboton és magamhoz térek  révedezésemből, érzem halat fogtam. Hidegen ficánkol a kezemben a szép színes bodorka, hát szia és indulj is vissza a társaidhoz és örülök, hogy jöttél.

Megéheztem, ügyetlenül veszem elő az elgémberedett kezemmel a levestermoszt és próbálok enni egy jó tányér forró levest. Igazi békebeli babgulyás sűrű és megáll a kanál benne jólesik hogy égeti a számat, nem baj az majd szép lassan vérré válik bennem. Maradt még egy jó adag, kell az délután így gondosan visszazárom a termoszt.

A Keletin végighasít a napfény és aranyhidat készít nekem, jó nézni talán hihető hogy üzent a tavasz, de bizony nagy csaló a természet, még csak január van és vastagon tél. Kegyes csalás ez, de kihasználom minden percét neki és élvezem hogy horgászhatok és nem hasít csontig a hideg belém, ez az én kellemes napom.

Próbálok fényképezni de közli a Nikon, hogy már nem tud többet fotózni de nem idegeskedek rajta azt hiszem elteszem emlékbe, mennyi fotó készült már vele, hajjaj 13 évmunkája. Nem is kell ezt fényképezni elég ha én látom, mert a természet örök és elpusztíthatatlan bármennyire is akarja az ember elpusztítani, mindig kiderül sosem az erősebb a győztes hanem a legalkalmazkodóbb, ezt már Darwin is megmondta.

Délután lesz lassan ideje felpakolni a kocsiba és elindulni haza, talán még a nap is megpirított kicsit engem, nyomot hagyott rajtam a természet. Elfogyasztom a maradék még mindig forró levest mert megérdemlem.

Lassan megyek át Balmazújvároson és keresem a régi épületeket mert itt kell lennie egy fényképésznek, Borza a fényképész… Igen, itt a háza megállok fogom a fotóstáskát és illendően bekopogok, talán megismer még egy régi földit.

Van mosolygás bőven megismerjük egymást mindegy az a 30 év, nem számít. Na igen az emlékek, első szava: Még mindig megvan a fűnyíró amit csináltál nekem..  Ilyet, tényleg csináltam neki egy jó villanymotort anno, valamikor régen. Megvizsgálja Nikont  egy fényképész is, de nem boldogulunk, tényleg elteszem a polcra, sok örömet okozott nekem.

Elköszönök és indulok haza várnak a szeretteim…

Harangi Csaba

• Előző
• Következő