Elfeledett vizeken, avagy peca ahol először horgásztam…

Érdekes dolog a múlt és az emlékek, hiszen mindenki gyorsan elfelejti és csak néha egy-egy kép villan fel belőle, vagy annyi sem… Engem is vittek valaha horgászni és jártam is gyerekként egyedül biciklivel áldozni ennek a szép hobbinak és az igen rég volt, hisz több mint 45 éve horgászom… Ugye milyen nagy idő? Akkor én most 50 évesen, elmegyek oda horgászni, ahol minden elkezdődött…

Nem is volt egyszerű megtudni meg van-e még az a hely és van-e benne víz netán hal a réges-régi első horgászatom helyén. Nagy öröm ért, mert felhívtam egy ízig-vérig balmazújvárosi ismerősömet és állította két évvel ezelőtt járt ott és igenis még hal is van benne! Nahát, akkor ez az ötletem nem is elveszett ötlet! Lássuk akkor a valóságot az emlékek alapján és kezdődjék a nosztalgia peca. Sietek valahogy a Skodával, a szokásosnál jobban nyomom a gázt is és következik Balmazújváros, majd szép lassan elhagyom szülővárosom és kezdődik az igazi hortobágyi puszta. Kicsit ijedt vagyok, nem látom azt a bizonyos helyet, de csak türelmetlen vagyok, hisz hirtelen feltűnik a híd és az alatta nyargaló gyors folyású csatorna, nekem anno az volt a neve: Felhősi… Ma már nem ez a hivatalos neve, de hagyjuk is, a lényeg hogy itt vagyok.

Döcögős földút a csatorna partján, majd mintegy köszöntésképp kapok kéretlenül egy napfelkeltét… Nem is kezdődhetne szebben ez a nap, a puszta hirtelen színes lesz és gyönyörű, de jó hogy itt születtem, nagyon rendben van mert itthon vagyok…

Felgyorsulnak az események, mert előbújik belőlem a horgász és szerelek, etetek és igenis halat akarok fogni, pont ott ahol minden elkezdődött és kisfiúként horgásszá lettem. Etetek és nézem a gyorsan folyó csatornát, vajon hol áll meg az etetőanyag gombóc, amit nagy csobbanással dobok be…

Bedobok és nagy nehéz csend áll be, ez az  amit akartam ez a nagy nyugodtság, csak a madarak adnak hangot és a néha raboló süllő jelez nekem,más nem ad hangot itt ma. Szinte beleszeret az ember a tájba, egy k is öböl töklevéllel, egy nyargaló csatorna és nagy fák fölöttem, mi kellhet még? Semmi… Ez így jó, ahogy van, nem is szeretném, hogy ezt a harmóniát valami és valaki megzavarja, megnyugszom és én is felveszem a csend ritmusát.

Végre kapás is van a picker botomon és termetes kárász adja tudtul nekem, itt bizony halak is laknak ám!

Értem a jelzést, bár nem is akarom elhinni, hisz olyan vízen vagyok  ahol  nem is lesz és nem is volt telepítés soha, magyarul csak az  van ami volt és a természet alkotott, itt más nem lesz ma. Fellelkesedem, akkor minden a régi és igenis itt élnek halak!  Csalizom  és újra bedobok, majd figyelek. Brutális kapás, majd fárasztanom kell egy jó halat, továbbra is egy elfeledett nem említett csatornán és jó érzés hallani a fék recsegését és érezni az izgalmat. Pontyot fogtam, egy hosszúkás nyurgát, amit el sem  hiszek míg meg nem szákolom.

Nem tagadom, a csalizás is hagyományos volt, iszapgiliszta a horgon és láthatóan tetszett a potyesznak. Álmomban sem gondoltam, hogy élményeim lesznek ott ahol valaha horgásztam… Jó napom  van  és nem szeretnék most egy napijegyes tavon időt tölteni és izgulni lesz-e 10 fölötti ponty vagy sem… Mert akkor,  mitől változik meg a világ, ha 10 plusszos vagy 20 plusszos hatalmas halat tartok és fotóznak? Fogtam már ilyen halakat, volt rá idő életem során, de a maradék időt életemből inkább izgalmas, megfizethetetlen dolgokra áldozom, mint a mai nap.

Keszegek is jelentkeznek, jön karika keszeg és dévér keszeg is, majd nagy meglepetésemre egy teknős veszi fel a csalit. Hamar mehet dolgára, ö is a napom része semmi gond, ma ő is jelentkezett nálam a spiccbotos szerelésemre.

Szép lassan délután lesz és a sok izgalmas felejthetetlen pillanat után vége lesz ennek a napnak. Az etetőanyag elfogyott, a kapás is csökkenni látszik és pakolom el a kevés horgászmotyót.

Egy pulóver, két horgászbot némi etető és kevés csali, ennyi kellett mai örömpecámhoz, de nem adnám el semmi pénzért ezt az élményt, mert bizony ez örök, mint valaha 45 éve…

 

Harangi Csaba

A régi blog ...