Esős keszegek..

Kétségkívül igaz, hogy ma egyfolytában esni fog az eső mégis vezetem az autót és megyek a Sziki tóra. Persze csak mennék, de a rend őrei leintenek a Debrecen táblánál, hatósági ellenőrzés a derengő hajnalban. Miután mindent rendben találtak, így köszönnek el a rendőrök: Jó fogást! Köszönöm és mosolyogva indexelek ki az útra, akkor irány a Sziki tó.

 

Nem akar abbamaradni az eső, de már mindegy is mivel az utolsó pillanatban még egy ernyőt betettem a kocsiba, így nem lesz gond. Pont pontyfogó verseny van, tájékoztatnak ettől még pecázhatok meghatározott helyeken, amit a verseny nem érint. Akkor irány a nádas rész, csak találok egy nádfolyosót, ahol eldobhatok hosszan és foghatok pár halat.

Az eső rákapcsol ideje mindent biztonságba helyezni, ahogy elnézem nem fogja abbahagyni ma az égi áldás. Előbb egy közeli nádsarkot etetek meg, de csak két halat ad, majd beáll egy nagy csend.

Azt hiszem nem jó helyet választottam ezért duplázom a távolságot és bátran messze dobok. Na ez már jobb ötlet volt megsűrűsödnek a kapások szép keszegeket fogok, végre van valami rendszer a pecában. A másik bot kukoricával várja a pontyokat, de nemigen jelentkezik nálam most a ponty, kukoricára nincs kapás, élőre is igen finnyásan jelentkeznek a keszegek.

Akkor avassunk is fel egy új botot, ha már kihoztam és az árcímke, vonalkód rajta van, gyors mozdulatokkal eltávolítom a csomagolást és kezemben van a maga valójában a Supernova light 3,3 hosszú feeder bot. A testvére a 3,6-as bot már egy ideje megvan, szándékosan vettem egy 3,3-as rövidebb változatot is közelebbi pecára.

Csak úgy elsőre egy 30 grammos kosárral  megsuhintom és aztán várhatom mire leesik a kosár, még a végén nagyon meg fogom kedvelni. Szerencsére kapás kapást követ így ki is van próbálva egyben fel is van avatva ebben nedves lucskos időben az új bot, hisz 30 perc múlva senki meg nem mondaná, hogy nemrég vettem…

Délutánra összerakok egy matchbotot is és elkezdek matchezni, amit jól is teszek mert így is jönnek a dévérek. Azért nem hittem benne, hogy jó még a szemem ilyen módszerre, de igenis látom én azt ha rezdül az antenna és meg is fogom a keszegeket.

Mire vége a pecának, el is áll az eső. Gondoltam csak addig esik az eső amíg horgászom, mire összepakolom a versenyládát és kiveszem a botokat még az ég is kiderül. Nem baj, akkor is örömmel indulok el kikapcsolódtam és sietek is, mert a kisebbik fiamat viszem egy rock zenekarba próbára, ja kérem eltelt az idő. Az a pici szőke kisfiú már szálfa magas ember és kitűnő szólógitáros egy rock bandában… Repül az idő..

Harangi Csaba

A régi blog ...