Nyerő páros

Hajnal van és lassú mozdulatokkal pakolok a vén diófa alatt. A harmatos fű hideg cseppekkel ébreszti a lábamat, de valahogy így reggel a versenyládának sincs súlya, könnyedén rakom a Skodába. Nem mondhatnám, hogy nem vagyok pedig fáradt, a szombatok és vasárnapok nem különböznek a többi naptól, de ma igenis igen! Megyek kelteni a Kedvesem, horgászni megyünk…

 

Már bent ülünk az autóban és alig várjuk, hogy megérkezzünk a kedves kis tavacskához ahol ma kizárólag a pihenésről szól a nap. Ildi feederezik, én természetesen rakóval nyitok, mint mindig. Ezek a halak tényleg úgy gondolják, hogy pihenni jöttünk, nem igazán tolonganak a csalikért. Próbálok finomítani is, be kell ismerni egy rakósbottal nagyságrendekkel túl lehet szárnyalni egy feederbotot, mind érzékenységben, mind precízségben, mind akadásban, de hiába is erőltetem nincs kapás. Egy óra elteltével, lágy szellő lendül át a tó felett és elmosolyodom, mindjárt megváltozik minden, fúj a szél…

Ildi botja majdnem önálló életre kel olyan kapása lesz, na végre kezdődik itt valami csak ki kellett várni a sorunkat. Oly mértékben voltunk elsőre elkeseredve, hogy a becsülethalról beszélgettünk, ehhez képest egyszerre fogunk egy-egy kispontyot kezdés gyanánt. Innentől nincs megállás, a rakó annyira beindul, hogy ha esetleg inni akarok valamit, akkor inkább hátratolom a botot és iszok ásványvizet, ezek után tolom vissza  rakót csak..

A sok kis pikkelyes ponty után kezdenek bejelentkezni a jobb példányok is, így aztán kell mennem tanácsot is adni a fárasztásban, bár be kell valljam szép lassan a tanítvány igazi horgásszá válik már, jó úton haladunk, ha nem engedi megszákolni a pontyot, hanem majd ő egyedül megoldja…

Értem én, nagyon helyes bár látnám más horgászoknál a parton az önálló szákolásokat, nem kell ahhoz segítség, meg kell tudni oldani egyedül, ez ilyen dolog. Szép tükrös az eredmény, majd nem kis meglepetésemre másodjára is izmos ponty jelentkezik Ildinek, így lehet megtanulni fárasztani és szákolni is.

Időközben erősen aktív lett az etetésem rakós boton, nagyon bevált a rengeteg erjesztett kukorica becsúzlizása megfelelő időközönként, egyszerűen a pontyok nem tágítanak előlem, szinte forr a víz. Tulajdonképpen minden betolás pontyot hoz, csak nagyságban különböznek.

Kíváncsiságból a jobb oldali bokor elé is dobok egy method felszerelést hátha arra jár egy bokorlakó. Szöszmötölős gyenge kis kapás rakón, majd bukdácsolva elindul az úszó jobbra, beemelés majd 1 méteres örvény és egy fehér test villan meg!! Amur, igen az lesz, nem kicsi…

Lássuk csak csekkolás fejben a felszerelésről: horog Owner 50922, zsinór Shimano, gumi Daiwa fehér hydro, akkor talán meg kell fogni azt a halat!!! Már mellettem áll Ildim is és együtt figyeljük a nem gyenge halat, ahogy azt csinál amit akar velünk épp csak ki nem nevet bennünket, amikor meglátja a szákfejet és úgy lő ki mint egy puskagolyó immár ötödjére, kár is mutogatni a neki a merítőt. Akkor csak nyugodtan elkezdem szedni a gumit az oldalkivezetéses topszetten, majd a körök rövidülnek, de sajna semmi pénzért nem mutatná a fejét.

Azt hinné az ember semmi nem történhet itt fárasztás közben? A kíváncsiságból eldobott method feeder bot orsója megszólal és hajlik ám, de nem kicsit!! Bal kézben topszett amurral, jobb kézben Walter Szupernova és az is nagyhal!!

Az én Drágám tudja, hogy most van baj jön és segít és kíméletlenül rendezi a halat amilyen gyorsan csak tudja mert miért is ne akarna odaúszni a szép tőponty az épp fárasztott amurom mellé, szívinfarktus közeli állapot, de csak nem tán… Az az, de büszke vagyok ilyenkor, igen felhúzza azt a halat levegőt ad neki nem engedi vissza fordulni és szákban a jó ponty, ez az na kérem ez már Horgászat, problémamegoldás: ötös!

Ildi fotóz gyönyörű tőponttyal a hátam mögött és pedig fáradok tovább, na az amur az nem, kicsit sem fárad… Most már szedem jobban a fehér gumit, karikában gyűlik a versenyláda rácsán és már a felszerelés sörétólom sora kilátszik, magyarul 25-30-re van a hal a vízfelszíntől, nem engedem lejjebb menni és szemünk láttára „harap” is már a levegőből, lassan vége a meccsnek. Már én irányítok és szákban a hal, nevetve fotózunk, dupla szép fogás!!

Mondhatnánk, hogy vége de nem lehet, mert nincs vége hisz a halak csak kapnak és kapnak egyik szebb mint a másik. Olyan igazi „örömpecánk”  van, mielőtt elpakolnák Ildi még mindig egy jó hallal küzd majd örömmel engedi el épen, egészségesen a halat.

Ez egy jó nap volt és nyertünk pihenést, örömöt, szép környezetet csodás halakat mindketten, jó érzés ez így ketten…

 

Harangi Csaba

A régi blog ...