Országos Egyéni Úszós Bajnokságról pár szóban…

Írta: Harangi Csaba Nyomtatás E-mail

Igazság szerint legszívesebben , már csütörtöktől kint sétáltam volna a versenyzők mögött Látóképen, de az embernek sosincs elég ideje, így egy szombati napnak örülhettem, amikor végre a Nikonnal a kezemben elindulhattam megnézni hazánk legjobb versenyhorgászait.

 

Most szombaton a 3. forduló következett és el is kezdődött az etetés, amit különböző módon végeztek a versenyzők. Volt aki nagy precízséggel csendben poharazva jutatta be az etetőanyagot, volt aki hangosan kézzel gombócolt be, vagy éppen aki matchbotozás mellett döntött az csúzlizott.

Az etetés után elkezdődött a verseny és láthatóan a keszegek méretének növelése volt a cél természetesen a jó ütem tartása és a jó darabszám mellett. Meg-megálltam egy-egy legenda mögött és csodáltam azt a precízséget amit mutatattak, jó élőben látni és szurkolni  nekik, hiszen mennyi örömet okoztak már nekünk válogatott versenyzőként nemzetközi szinten? Rengeteget.

Most is épp Varga Józsi mögött állok és figyelek, majd bennmarad gumi rendesen, ajjaj bónuszhal a horgon, de higgadtan kezeli a helyzetet, semmiképp nem akarja elveszíteni a szép tükörpontyot, ami szákolva lesz, taps kíséretében, szép volt!

A pálya nagyon szűkmarkú ma, kialakul az a helyzet, hogy mindegy már mi csak hal legyen, több helyen is, de van olyan versenyző akinél nagyon szép ütem alakul ki és még a halak nagysága is növekszik.

Látok jó, gyors taktikai megoldásokat, hiszen van olyan versenyző aki  hosszabb felszerelést készít jóval a megszokottól és nagyobb úszóval kilendíti messze és igenis így fog halat innen, nos igen a jó eredményért mindent ki kell próbálni és ez egy változtatás éppen. Láthatóan oda van készítve az ötös spiccbot is mindenkinek, hogy a vége felé egy hatalmas hajrát lehessen vele véghezvinni, ami tegnap működött is.  Most is működik, több szektoreredményt ez az ötös spiccbot képes eldönteni.

A segítők fantasztikus módon viszik a híreket, akár jobbra-balra 5-5 ellenfél eredményeit is közlik a saját versenyzőjükkel, aki ebből tud taktikát változtatni alakulni az ellenfélhez. Tudni kell mit csinál a szomszéd balról jobbról. Ezek a szavak hogy: 16-24 máris sokat mondó, ekkor tenni kell valamit a versenyzőnek, mire visszaérkezem ezen versenyzőhöz már 30-32 az állás utoléri mindjárt a jobbos szomszédot, megjegyzem két nagy név ül egymás mellett.

Vége a 3. fordulónak:

Kovács Gergely                1

Magyar Balázs                  1

Ujszászi Richárd               1

Kaló Zoltán                       1

Walter Tamás                   2

Varga József ifj.                2

Buczkó Krisztián               2

Babos Balázs                     2

Szákovics Imre                 3

Nagy András                     3

Szénási Béla Ifj.               3

Csomor Péter                   3

Összesített eredmény a 3. forduló után az első 10 versenyző:

 

Név:

Össz.súly

Pontszám

1

Szákovics Imre

62 535

15

2

Csillag László

61 200

15

3

Kovács Gergely

65 600

16

4

Magyar Balázs                

65 620

18

5

Magyar Gábor

59 520

18

6

Walter Tamás

55 985

18

7

Varga József ifj.

56 035

20

8

Nagy András

58 170

21

9

Ujszászi Richárd

58 085

23

10

Timár Szabolcs

56 130

23

 

 

Harangi Csaba

(Adatok forrása: www.mohosz.hu )

A régi blog ...