Lezajlott megyénkben az első Egyéni Megyei Feeder Bajnokság

Elmondható, hogy sok fajta bajnokság és kupa létezik a horgászok számára, de a MOHOSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezete által rendezett feeder bajnokság először kerül megrendezésre. Ennek örültem, hiszen ha valami elkezdődik annak majd idővel hagyománya is lesz, tehát az évente folytatólagosan ismétlődő dolgok szülik a hagyományt, ami helyes és bizony maradandó szokott lenni. Legyen így..

 

Ebben az évben 2017-ben meg kellett tanulnunk, szoknunk finomszerelékes horgászoknak, hogy más helyszíne lesz ezután a hivatalos versenyeinknek és a csodás Látóképet elfelejthettük, mint versenypályát (persze vannak kivételek) és meg kellett barátkoznunk a Keleti-főcsatorna minden szeszélyével. Nem is baj, legyen csak feladat és új tanulnivaló, persze itt most leírhatom, vért izzadva, de igenis más fajta horgászatot kell művelni a törpeharcsák és keszegek megfogásáért.

Hajnalban szép lassan gyűltek a horgászok a parton és elkezdődött a regisztráció és a húzási sorrend meghatározása is, majd igenis a valós horgászhelyek kihúzása is megtörtént. Mindenki indulhatott a magas parton a horgászhelyéhez. Felkészülési időszak és limit ellenőrzés következett, aminek rendkívül örültem, hisz így kell ezt, mindennek vannak szabályai és azt be kell tartani, tartatni.

Az etetéssel kezdődött a verseny 9,20 –kor majd 9,30-kor kezdetét vette az első Egyéni Feeder Bajnokság. A verseny elején gyorsan jött a hal egy-két törpeharcsa formájában mindenkinek, majd kínosan lehetett érezni nincs a halfogásnak üteme, keresni kell a halat és az eltervezett koncepciók a horgászok fejében egymás után borultak fel… Na igen a Keletin vagyunk, olyan mint egy szeszélyes nő, semmi nem jó a halnak, a csalik cserélgetése, egy idő múlva az eltervezett etetés feladása következik, versenyzője válogatja..

Az biztosan tudható, a pálya eleje és vége működik a közepe olyan mint egy találós kérdés amit nem tudok megfejteni és éppen a 17-es helyen ülök, bár van halam, de nem tartom elégnek és keresem a megoldást. Közben láthatóan a B szektorban Varga János száknyele ki és be mozog, az igen, valamit tud amit ma más nem…

Kénytelen vagyok etetőanyagot cserélni én így is készültem a versenyre, de meglepődve látom, nem is kell az új etető sem a halnak, valamint két másik etetési hely sem üzemel.. Mit tudjak még kitalálni pár gramm halért??  Jó nem kaptok semmit, csak tiszta fahéjas illatú földet és kész… Atyaisten, egymás után két hal… Ez sem volt rossz ötlet, bár megint nagy a csend, de kettővel több halacska a szákban, mit nem adnék ha fél kilónál több halam lenne.. Bónusz halam nincs, annyi biztat csak, hogy a többi helyen sincs hal, Varga Jani pedig rendesen meglépett a szektoromban…

Mindjárt vége versenynek, a hírek jönnek azért a nézőktől, Nyéki Viktor magasan veri a mezőnyt az A szektorban, Varga János vezeti a B szektort, a C szektorban pedig Balogh Attila fog jól. Még a vége előtt fogok karika keszeget is és befejeződik a verseny. Ideje is hisz a babgulyás illata a versenyládámig ér, szóval éhes vagyok már…

A mérlegelés elkezdődik, bár nekem is lesz mérés, de azért futok pár fotó kedvéért, mégiscsak kell sajtóanyag a www.horgaszfirkasz.hu honlapnak, az pedig én vagyok egy személyben és tudom írni fogok cikket, az pedig saját fotóval illik, így vagány, így hiteles  szerintem.

Ma nekem is jut kellemes meglepetés, a súly amit fogtam szektor 4-est ér, aminek örülök nem is lett ez olyan rossz ma, elégedett vagyok és gratulálok a mai helyezetteknek:

  1. hely Nyéki Viktor

2. hely Varga János

3.hely Balogh Attila

A finom leves elkészült és a fáradt versenyzők most térnek magukhoz a sok edzés és felkészülés után.

Jó érzés tudni, hogy két versenyző társunk is kiemelkedik közülünk, akik ott lesznek az idei Feeder Világbajnokságon és segítik a feeder válogatott keret munkáját, mint kiváló versenyzők (Kálló Kornél, Varga János). Milyen jó, hogy ismerhetünk ilyen horgászokat és akár kezet foghatunk velük és kérdezhetünk tőlük, hisz itt ülnek velünk egy asztalnál. Szép ez a versenyhorgászat, megéri művelni és elmondani magadban legközelebb is jövök…

 

Harangi Csaba

A régi blog ...